Gedeon győzelme

Mostanában kicsit túlságosan is az ovis témák kerültek előtérbe, pedig a nagyobbacskák is megvannak még! A 3. osztályban természetesen most a 10 parancsolatot vesszük, hiszen tanév végén elsőáldozás lesz – velük lapbookot készítünk, majd ha teljesen kész lesz, egyikőjükét elkérem fotómodellnek.

A nagyobbakkal folytattuk az Ószövetség történeteit. Lezártuk a pusztai vándorlást, és a bírák korát kezdtük el. Gedeon most éppen kapóra is jön, hiszen a böjt, önmegtartóztatás témát szépen fel lehet vezetni a 300 “szürcsölő” katona történetével.

Kézművesre fehér papírpoharakat kotortam elő az egyik szekrény aljából, és saját rajzokat készítettem (amit sajna sikerült nem túl jól megörökíteni az alábbi fotókon).

IMGP3708 IMGP3709

 

Mivel ezek rendes, ivásra használható poharak (vendéglátós boltban vettem), a végén mindenki kaphatott bele ásványvizet.

Mózes vizet fakaszt a pusztában

Valamiért az, hogy Mózes miért nem léphet be az Ígéret Földjére, kimaradt a tankönyvi anyagokból. Viszont a gyerekeket meg érdekelte a dolog, hogy de mégis miért, ezért belevettem. Sajnos, az ószövetségi tanterv annyira sűrű, hogy képtelenség ezt egyetlen tanév alatt végigvenni (pedig elvileg úgy kéne). Szerintem még úgy se menne, ha heti két óránk lenne, és sose egy sem maradna el, vagy sose semmi másra (pl. aktuális ünnepek) nem térnénk ki. Úgyhogy mérlegeltem, és Bálám szamarát kipenderítettem, és Mózes bűnét belevettem a tananyagba. A teljes kép (ti. pusztai vándorlás) megértéséhez talán fontosabb az utóbbi, mint Bálám.

Másrészt még egy nagyon jó hitoktatói segédanyagot is találtam a KETETÉKA oldalán (remélem, meg tudjátok nyitni, nekem jelenleg nem sikerül…) A tananyaghoz különböző feladatok is tartoznak, én ezt választottam:

Mózes bűne – katetéka

Látványos, a lényeg is rajta van, és ezzel a korosztállyal (4-5. osztály) simán elkészíthető. Egy minta és a hajtogatásban való segítés nem árt azért 🙂

IMGP3638 IMGP3641 IMGP3639

 

Ha az összehajtott képet kinyitjuk, úgy tűnik, mintha a víz kijönne a sziklából.

Szomjúság

Jó régen írtam már…De most itt vagyok ismét! A plébániai hittanórák nagy részét a farsangi műsorra való próbák vitték el, és bár igyekeztem a témákat is tartani, nem mindig sikerült. Az ovis hittanokon is volt némi kavarodás, és az is előfordult, hogy az iskolában a kötelező hit- és erkölcstant a folyosón kellett megtartanom, mert nem volt üres terem…

Az ovisokkal a szamariai asszony történetét vettük, kisebb-nagyobb csúszásokkal, de legalább most már mindegyik csoport ugyan annál a témánál tart.

Hajtogattam sok-sok (több, mint 30) kis vödröt. Nem bonyolult, első osztályosok már elég ügyesen megcsinálják.

hid-tan_vodor2014

IMGP3599

 

Ez után készítettem egy alap rajzot, amin az asszony látható, és bejelöltem a helyet, ahova a gyerekeknek fel kell ragasztani a vödröt. Érdemes egy pötty ragasztóval leragasztani a vödörke “fülét”, különben a gyerekek elkezdenek kombinálni, hogy mit hova hajtsanak, pedig nekik igazán nincs már dolguk vele a felragasztáson kívül 😛

Mindenki kapott még egy szentírási idézettel ellátott vízcseppet is, amit egyszerűen beletettek a vödörbe. Természetesen felolvastam nekik, mit írtam a vízcseppre.

IMGP3593 IMGP3594 IMGP3595

Van egy kisfiú, aki sosem hajlandó hazavinni az elkészült munkáját, általában az övét fotózom le utólag. Nem tudom, miért nem akarja hazavinni, egyszerűen nem tudom rábeszélni.

Az ovis mentalitáshoz viszont egyszerűen lehetetlen hozzászokni, mindig meg tudnak lepni. 😀 Valamelyik nap pl. épp egy történet közepén voltam, amikor az egyik csak úgy közbeszólt: “De szép a fülbevalód!” Hát köszi, gondoltam 😀 Legalább ezt érdekesnek találta, ha már a hittan nem kötötte le… Persze kit érdekel a hittan egy 8 négyzetméteres, 30°C-ra befűtött, játékokkal telezsúfolt logopédiaszobában, délután negyed 5-kor… Valószínűleg, csak engem 😛