Templomunk Kántor bácsija már annyira hozzátartozik a templomhoz, hogy nélküle el e tudjuk képzelni az életet. Mindig mosolygós, mindig vidám és melegszívű, egyszerűen nem lehet Őt nem szeretni! Szinte úgy tekintek Rá, mintha a nagypapám lenne, és valahol ő is úgy tekint engem, mint az unokáját. Ezért elképzelhetetlen, hogy ne készüljek valami ajándékkal az Ő számára. Minden évben valami saját készítésűt, és valami angyalkásat adok Neki.
Idén ITT találtam egy igazán szuper ötletet. Persze nem rózsaszín masnival és nem strasszkövekkel díszítve, de én is készítettem egy hasonlót.
Vettem egy fa irattartó papucsot. A felső részét fekete, az alsó részét fehér akrilfestékkel festettem le. A fehér billentyűket fekete tűfilccel kontúroztam, a kis fekete billentyűk dekorgumiból készültek, kétoldalú ragasztóval rögzítettem őket, csakúgy, mint a zöld szalagot. És hogy valami angyalkás is legyen rajta a “hagyománynak” megfelelően:
A papucs gerincére felragasztottam egy kis fa agyalkát, amit egy hobby-boltban találtam. Kántor bácsi szerint annyira szép lett ez a zongora, hogy szinte megszólal 🙂 Az ilyen mondatok miatt igaz az, hogy jobb adni, mint kapni 🙂 Isten éltesse, Kántor bácsi!