Arra gondoltam, hogy ezt az Őrangyalt akár a hittankönyv/füzet elejébe is be lehet ragasztani, hogy amikor kinyitja a gyerkőc, az angyalka mindig előbukkanjon. De persze a sablon alapján külön képeslapként is elkészíthető, akár így tanév elején, vagy később, amikor az angyalok, mint az Atya láthatatlan teremtményei témakör lesz.
Az alábbi fotók segítségével (remélem) könnyen elkészíthető 🙂 Innen tudjátok letölteni a sablont:
A képen látható módon hajtogassuk meg a hajtásvonalak mentén az angyalkát.
Az egyik oldalra a pontozott részhez ragasszuk oda a megfelelő szárny csücskét. Ez után a másik oldalon is ragasztózzuk be a jelölt részt, és egyszerűen csak hajtsuk rá a lapot az összehajtogatott angyalra. Így fog kialakulni ez a térbeli, “pop-up” hatás.
Akár keresztelőre, elsőáldozásra is el tudom képzelni, mint üdvözlőlapot. Ezt már rátok bízom 🙂
Ez egy délutáni, napközis alkotás volt a gyerekekkel, mert most már azért egyre kevésbé tudunk kimenni hosszabb időre az udvarra. Egyrészt, ha Janka néni fázik, akkor fázzon mindenki. Másrészt, tanulóidő után már sötét van az udvaron. Így születtek ezek az egyszerű kis angyalkák egy hideg, sötét, tanterembe szorulós délutánon.
Az elkészítés egyszerű: én előre felszabdaltam a csíkokat, kb. 1 cm szélesre. Addig a gyerekek kivágták, kiszínezték az angyalkát, majd a kapott színes csíkokat befűzögették. Nem mindenkinek ment a szövés, van, aki minden sort egy irányból fűzött, de alapvetően szép, színes angyalsereg jött létre. Boldogan hozták, hogy a tanterem dísze legyen.
Ismét közeledik Mindenszentek és Halottak Napja. Erre az alkalomra is elkészíthető az alábbi kis papírpohár angyalka. Tavaly nagy sikert aratott a műanyag angyalka lámpás. Ezúttal egy saját, de hasonló ötletet hozok. Mivel a múlt héten vasárnap az Evangélium az imádságról szólt, ezért került az angyalka kezébe a NE FELEJTS EL IMÁDKOZNI! felirat, de bármi más szöveg is az angyal kezébe illeszthető.
A tetejére pont elfér egy teamécses. Én minden gyereknek adtam elemes mécsest, hogy megelőzzük a lakástüzeket 🙂 Ha igazi mécsest használtok, semmiképpen ne hagyjátok őrizetlenül!!!
Gyújtsatok gyertyát szeretteitekért, és kérjétek a szentek közbenjárását! Áldott, békés megemlékezést kívánok!
Mivel október 31-e szombatra esik, már most egy témába vágó kézművessel készülök holnapra, így jövő héten vasárnap már halottak napját helyezhetjük középpontba. Világító töklámpás helyett azonban világító angyalkákat fogunk készíteni.
Az eredeti ötlet linkjét és magát a leírást a kép alatt találjátok.
Korábban úgy gondoltam, hogy a LED-es mécsesek a világ leghaszontalanabb találmányai közé tartoznak, giccsesek és ez a gyertya, mint tárgy megcsúfolása…nekem azoktól a templomban elhelyezett, pénzbedobásra felgyulladó “gyertyáktól” is feláll a szőr a hátamon. Nnnna…most, hogy mindennek elhordtam ezt a találmányt, idén vettem belőle tízet. Ugyanis be kellett látnom, hogy vannak dolgok, amihez viszont pont jók ezek a vackok. Ilyen pl. az olyan lámpások készítése, amik alapvetően gyúlékony anyagokból készülnek, ezzel az elemes mécsessel azonban biztonságosan használhatók. Már hobby boltokban is kaphatók, én ALDI-ban és TESCO-ban szereztem be belőlük párat. Szerintem karácsony közeledtével ismét a polcokra kerülnek majd.
A lényeg tehát, hogy a műanyag pohár alá bátran behelyezhető, mivel nem gyullad fel, nem melegszik át, nem igényel oxigént a “működéshez”, pusztán egy gombelemet. Meleg fényt áraszt, és még remeg is a lángocska (láttam már olyan LED-es mécsest is, ami viasz gyertyatestbe van beszerelve, és valami érzékelővel fújással is “eloltható”…az enyéimen csak van egy pöcök ON/OFF felirattal 😛 ).
Néha, ha nagyon ráérek, készítek táblarajzot az elkészítéshez. Így is sok “most mit kell csinálni?????” kérdést kapok, de ilyenkor (hacsak nem ovis az illető) csak simán a táblára mutatok, hogy tessék csak elolvasni 😉
Jó lenne, ha a keresztény családok inkább ilyen, vagy ehhez hasonló lámpásokat, és nem a pogány szokásokat hirdető Jack O’ Lantern-t (töklámpást) készítenének. Ezek a világító angyalkák emlékeztessenek arra, hogy az elhunyt lelkek nem bolyongnak a világban céltalanul, hanem Isten színe elé kerülnek. Mindenszentek ünnepén pedig azokat a lelkeket ünnepeljük és köszöntjük, akik már a szentek közösségében vannak, és ahova nekünk is vágyakoznunk kell.
A tökfaragás valóban jó móka, és ha nem akarjuk/nem tudjuk kikerülni, legalább ne rémisztő ördögfejeket faragjunk belőle. Erre a kép alatti linkre kattintva találtok szuper ötleteket.
És végül egy rövid kis videó a működésről. Nagyon hangulatos fényt áraszt, akár őrangyalként is “működhet” azoknak a gyerekeknek, akik félnek a sötétben elaludni.
Advent közeledtével a gyerekekkel elkezdjük sorra venni a Jézus születésével kapcsolatos eseményeket. Oviban és az alsósoknál is az angyalok, illetve az angyali üdvözlet volt a téma (attól függően, hol tart a csoport…akik még azt sem tudják, mik/kik azok az angyalok, hiába beszélek az angyali üdvözletről…)
A 2-3. osztályosokkal készítettük a következő függődíszt.
Gábriel nem akarta az igazságot, sokat forgattuk, mire mindkét figura ugyan úgy volt hajlandó megállni…
A szív elkészítésének ötlete INNEN származik. Itt megnézhetitek a pontos elkészítést is, de egyébként adja magát. Nagyon jól mutat! Én az “Úrangyala” szavait írtam rá, így fénymásoltam le rózsaszín kartonra. Sniccerrel bevagdostam a belső íveket, amíg a gyerekek színeztek.
Az angyal és Mária figurája saját rajzom. Kamaszként sokat panaszkodtam, amikor másokat sikeresnek és tehetségesnek láttam valamiben. Én nem tanultam meg hangszeren (gitárral próbálkoztam, de amatőr szinten sem nagyon sikerült elsajátítanom), nem voltam ügyes sportoló, sem tehetséges énekes, vagy jó matekos. És amikor e miatt elszontyolodtam, mindig, kivétel nélkül ez volt a válasz: “De te nagyon szépen rajzolsz!” Ez valamiért sosem vigasztalt. Szépen rajzolok, sokra megyek vele! Hát most már belátom, hogy tényleg sokra megyek vele, hogy ezt a talentumot kaptam a Jó Istentől!!! Soha nem rajzoltam még ennyit, mint a hittanokra készülve! 😀
Valamiért Mária körmeit mindig kifestik…nem hiszem, hogy a Szűzanya élt ilyen szépségápolási praktikákkal, de most álljak le vitatkozni egy csapatnyi 8 éves kislánnyal? 😛 (a Férfipalánta most nem volt hittanon, de gyanítom, ő nem sminkelt vagy körömlakkozott volna…)
A rajzokat letöltheted innen, de kérlek, hogy MINDIG jelöld meg a forrást, ha felhasználod! Szívesen veszem egyébként, ha elkészítitek és fotókat küldtök róla! 🙂
Most jut eszembe, hogy ezt még nem is mutattam! Pedig itt nagyon bátor voltam, mert festettünk. Sőt, kötelező volt a kezeket összefestékezni! 🙂
A gyerekek kaptak egy angyalformát, amin rajta volt egy ima az őrangyalhoz. Körbevágták és ráragasztották a kék lapra. Majd ezüst festéket kaptak, és befestékezték a tenyerüket.
Ez lett az angyal szárnya. Mondanom sem kell, hogy a festék lemosása több időt vett igénybe, mint a kép elkészítése 😛